_______________________________________________________________________
Oláh András: bűnrészesek
a párnáink közti csönd tágítja a végtelent
– kezem kezed moccanását érzi:
a másnapos kontúrok között
így leszek bűnrészes senki
és nincs más vágyam
mint testedhez újra beszélőre menni
_____________________________________________
Oláh András: el egymás mellett el…
nincs már közös
– se vég se kezdet –
csak örökös napnyugta
rajta aprócska rés:
kijárat a semmibe
nehéz a szó mint
a harangok zúgása
botlásaid ítélőszék előtt
arcod bezárt dobozán
a remény: hátha
mégis ártatlan vagy
_____________________________________________
Oláh András: elférnénk a falnak támaszkodsz _______________________________________________________________________ Oláh András: pillanat „aludj csak” –dünnyögted _______________________________________________________________________ Oláh András: vadvirágok 1. sikolyod vagyok vagy nyüszítő vágyad beléd szivárgok véreddel vétkezem _______________________________________________________________________ Oláh András: zálogok
tavasz volt – de néhol már kiégett a pázsit: _______________________________________________________________________
egyszer majd helyére kerül minden:
vágyunk feloldódik egymásban
mint repülőgépek kondenzcsíkjai az égen
tudod: én mindig itt vagyok
ha összehúznánk magunkat
elférnénk egymásban is: én benned
te bennem – s nem volnánk sehol –
egy élet erre rámehet:
szűkül a tér – bőrömet kinőttem
s látod: te sem temettél elég mélyre
_____________________________________________
Oláh András: nehéz
méregeted a távolságot
s nem érted hogy ez a pár méter
miként válhatott
áthatolhatatlan messzeséggé…
másfelé nézek
a betört ablakok takarásában
kacér tegnapok homályos inge villan
szemem sarkából látom
ahogy nyeled vissza a könnyeid
–óvatosan mozdulsz
(ó szajha pillanat: bennem
a megkönnyebbülés sóhaja szakad)
de a kilincsre dermed kezed
mert nehéz ott hagyni
egy idegennél az álmokat…
mikor fölneszeltem mocorgó sóhajodra
oldalamra fordulva a redőny résein
beszivárgó utca-fényt bámultam vakon
s légzésedet vallattam – hátha árulód lesz…
ma már mindketten tudjuk: ez volt a pillanat
mikor még jóvá lehetett volna tenni mindent
de hallgattunk gyáván konokul
míg belénk öregedett a szűk éjszaka
arra sincs idő hogy megvesd az ágyat
orrcimpád kitágul szempillád remeg
– a világ szerelmes sóhajoddal kerek
könnyes szemedben így leszek vízesés
hullámzó sziklák közt hajózó tengerész
markodban feszülő csokornyi vadvirág
– férfi ki éhes testednek enni ád
2.
erdőd tisztásán barangol két kezem
öled feltámadás – édes ígéret –
ajkad kontúrja a bőrömre égett
pezsgővel kínálsz – gyöngyöznek a habok –
csókoddal a szádból számba csurgatod
mélyedbe rejtesz mint vizet a homok
hűs homlokomhoz szorítod homlokod
a szárazon aranyló április csak
betegséget hozott és fájdalmakat
alig láttuk egymást
reggelente arra ébredtem hogy szúródik
a szemem – szinte fájt kinyitni –
csukott pillákkal menekültem hát
az álmok zsongásába…
utóbb joggal hánytorgattad fel
hányszor nem voltam melletted
mikor szükséged lett volna rám
én pedig hallgattam beletörődő kétségbeeséssel
és csak kitakart testünket láttam
a remegő holdfényben s a szétdobált
ruhákat az ágy körül – feslett szerelmünk
halálra ítélt zálogtárgyait...