Azon a reggelen egyszerre csak énekelni kezdett. Valami blődli kis kuplét, de olyan kedvvel ismételgette, sehogy se tudta abbahagyni. Akkor vette észre, hónapok teltek-el úgy, hogy nem énekelt. Beszélt, mesélt, magyarázott, háborgott, sóhajtozott, kiabált, mint máskor. Csak éppen énekelni nem tudott. Aztán azon a reggelen, nem is reggel volt az még, hanem hajnal – korán ment ki a kertbe. A slagot kötözte az öreg vasszékre, így szokott locsolni -, egyszer csak észrevette, hogy énekel.
Pedig látszatra nem volt más ez a hajnal, mint a többi. Már világosodott, amikor nesztelenül, hogy a háziakat föl ne ébressze, kiment a kertre nyíló ajtón. Egy csiga araszolt előtte a gyepen, de ilyen csigával találkozott tegnap is. Elkésett sárgabarack puffant, a ringló alatt kéken terült a fű… Tessék, gondolta, ez is beérett. S nyomban utána az jutott eszébe, mindjárt Szent István, vége a nyárnak. Galambraj surrogása zavarta meg a csöndet. Hogy burrognak a szárnyak – fülelt, és nem jutott eszébe, hogy a galambcsapatot mindennap látja. Mélázva nézte, ahogy eltűnnek a kertek fölött.
A petúniák édes közelsége térítette magához...
_____________________________________________
Schaffer Erzsébet - Engedd el...
akart.
- Sokat kívánsz...
_______________________________________________________________________
Schaffer Erzsébet - Kuglóf
Már belerakta a diót. Úgy, ahogy szokta, gyorsan szétválogatta, zacskóba rakta, a húsklopfolóval összetörte, és belekavarta a lágy tésztába. Mazsolát nem talált, de volt egy adag aszalt sárgabarack. Gondolt egyet, egy kis maroknyit apróra vágott belőle, belekeverte a kuglófba azt is.
A férfi akkor jött ki a konyhába, amikor bal kezében a tállal, jobbjában a kanállal a kuglófsütőbe öntötte a tésztát. A rum és a vanília édes illata ott úszott a melegedő sütő fölött. Nagy adagot kevert, nehéz volt a tálat tartani.
Míg a nyers tészta kitöltötte a formát, s ő kotorta, kavarta a tál alját, régről megszokott mozdulatokkal, hogy semmi veszendőbe ne menjen, az éjszakára gondolt. Arra a pillanatra, amikor akarata ellenére, mégis odabújt oldalán az ismerős helyre, megtalálta a váll várakozó gödrét, a mellkashoz simította az arcát, lefogta a kereső kezet. Csitította volna a suttogást, betakarta volna a száját, kérte volna, hogy hallgasson, maga sem értette, mindezt miért.
Vágyakkal kevert érzések kavarogtak benne, most azonnal tetten érhető és soha máskor tetten nem érhető gondolatok...
Teljes szöveg
________________________________________________________________________
Grecsó Krisztián - A szerető neve
Egy szerelem szomorú vége bántotta éveken át az ifjú Lajost, és még most, a gyakorló tanár urat is, egy régi, titkos viszony emléke, egy olyan parázsló kívánalomé, amely után – most már látható – szükségszerűen csak hamu marad...
_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________