_______________________________________________________________________
Bella István: A hiány hét napja
Ma még tegnap van, ma még itt vagy,
holnap ma lesz, még el se mentél,
harmadnap: mért ment el, ha itt hagy,
a negyedik nap eleven tél,
az ötödik késekben ázik,
a hatodik jég, de mintha égne,
hetedik, hiányzik, hiányzik, hiányzik.
És: itt van, itt van! Földön. Égen.
_______________________________________________________________________
Bella István: Ahogy nyarakban
Mióta szeretlek ég az ég,
és föld a föld, és fű a fű.
Mióta szeretlek csak az ég
bennem, mi benned gyönyörű.
Mióta szeretlek Te vagyok.
Arcod arcom. Kezed kezem.
Magamra mint feltámadott
mozdulatra emlékezem
mozgásodban: be ismerős!
Ki is? Testvér? Barát? Rokon?
...Ahogy nyarakban hull az ősz,
fény fut át a hulló havon.
_______________________________________________________________________
Bella István: Azért, mert
Lehet, magamért szeretlek.
Lehet, hogy magadért.
Lehet, színéért szemednek.
Lehet, a hajadért.
Lehet, azért, mert nyár van.
Lehet, mert van kezem.
Mert élő meghalásban
élek, élsz, életem.
_______________________________________________________________________
Bella István: Csak az Isten
Trikóját néha magán hagyta,
úgy szeretett, félmeztelen.
De meztelen volt a szeme alja.
A szája széle. A két kezem.
Meztelen volt az ágy. A párna.
A levegő. Meg a sötét.
...Csak az Isten volt ruhában.
De elfordította fejét.
______________________________________________________________________
Bella István: Dal
Egyszer majd elmegyek hozzád
megmelegítem az ágyad
mellemmel búvok melledhez
s nem jövök el soha többé
_______________________________________________________________________
Bella István: Maradj velem
Dobol az eső. Hogy esik.
Maradj velem még reggelig
akad talán számodra ágy,
szék is rárakni ruhád.
Mellém is fekhetsz. Fekhelyem,
mert itt vagy puhábbra vetem,
csönddel bélelem boldogabb
holdakat gyújtok mint a nap.
És hallgatok mert jól esik
hallgatom szívveréseid,
mint csitul némul el a harc
amíg hajaddal betakarsz.
Már nem is kéne mondani
csak hallani és hallani.
Dobol az eső. Hogy dobog.
Benned zuhog, Bennem zuhog.
_______________________________________________________________________
Bella István: Most csak
Most csak melléd fekszem és nézlek,
de nem szememmel, nézlek a számmal,
nézlek bőrömmel, kezemmel,
nézlek kigyúló szempillámmal.
Vakok látnak úgy, ahogy én nézlek.
A föld az eget így betűzi.
Így tapogatják világtalan fények
csillagok borzongó betűit.
_______________________________________________________________________
Bella István: Nélküled
Nélküled lelassul a szívem
Nélküled nem ismerek magamra
Nélküled csak nézek magamra
tűnődök, honnan ismerem.
Nélküled nem is én vagyok
csak valaki lézeng helyemben
ki voltam, - lakhelye ismeretlen
másik földrészre távozott.
_______________________________________________________________________
Bella István: Nézz utánam!
Reggel, ha szemed kinyitod, nézz reám,
és nézz reám este, ha lehunyod,
engem nézz, mikor hó suhog,
mikor nyár érce csörgedez a fán.
Csak engem nézz, egyedül, igazán!
Első és utolsó mozdulatod
engem nézzen, mikor már szó vagyok,
s fut, fut velem világ fölött a szán.
Gyeplőim - napvilágpárhuzamosod -
éj-nap nyakába vetve, ellobog.
Trappol a fény. Árny dobban árny után.
A sötétség, mint földi ustorok.
De nézz utánam, s én visszafordulok,
átkelek újra érted az éjszakán.
_______________________________________________________________________
Bella István: Paralellák
Bolyai mondá: a végtelenben találkoznak;
de mióta a végtelen te vagy, magam is tudom,
ha párhuzamosaimmal – a napot, a holdat –
átkarollak,
s ujjaimat – a világ végén valahol –
a derekadon
összekulcsolom.
_______________________________________________________________________
Bella István: Ó - újévi vers
Mert tudom, hogy tudod, szeretlek,
s tudod, hogy tudom, szeretsz,
már nem a csillagok közt kereslek,
de ott, ahol lehetsz,
konyhában, ágyban – nem holdfényparton
de ott, hol megjöhetsz,
mégis, egyetlen csodámnak tartom,
hogy szeretlek és szeretsz.
_______________________________________________________________________